4. MÓDOSÍTÁS
Önnek lehetősége van a Dokumentum Módosított Változatának sokszorosítására és terjesztésére a 2.s 3. szakaszok fenti rendelkezései alapján, feltéve, hogy a Módosított Változatot kizárólag jelen Licenc feltételeivel összhangban teszi közzé, ahol a Módosított Változat a Dokumentum szerepét tölti be, ezáltal lehetőséget biztosítva annak terjesztésére és módosítására bárkinek, aki csak hozzájut egy példányához. Mindezen felül, a Módosított Változat az alábbi követelményeknek is meg kell, hogy feleljen:
- A Címlapon (és ha van, a borítókon) tüntessen fel egy a
Dokumentumétól, illetve bármely korábbi változatétól eltérő címet
(melyeknek, ha vannak, a Dokumentum Előzmények szakaszában kell
szerepelniük). Egy korábbi változat címét csak akkor
használhatja, ha annak szerzője engedélyezte azt.
- A Címlapon szerzőkként sorolja fel a Módosított Változatban
elvégzett változtatásokért felelős személyeket, vagy entitásokat,
továbbá a Dokumentum fő szerzői közül legkevesebb ötöt (vagy
mindet, ha nincsenek öten).
- A Címlapon a Módosított Változat közzétételéért felelős
személyt tüntesse fel kiadóként.
- A Dokumentum összes szerzői jogi figyelmeztetését hagyja
érintetlenül.
- Saját módosításaira vonatkozóan is tegyen közzé egy szerzői
jogi megjegyzést, a többi ilyen jellegű figyelmeztetés mellett.
- Rögtön a szerzői jogi figyelmeztetéseket követően tüntessen
fel egy közleményt, az alábbi Függelék mintájára, melyben
engedélyezi a Módosított Változat felhasználását jelen Licenc
feltételei alapján.
- A fenti közleményben hagyja érintetlenül a Nem
Változtatható Szakaszok és a szükséges Borítószövegek jelen
Dokumentum licencében előírt teljes listáját.
- Mellékelje jelen Licenc egy eredeti példányát.
- Az ,,Előzmények'' szakaszt, illetve annak címét szintén
hagyja érintetlenül, emellett adjon hozzá egy új elemet, amely
minimálisan tartalmazza a Módosított Változat címét, kiadási
évét, továbbá az új szerzők, illetve a kiadó nevét, a Címlapon
láthatókhoz hasonlóan. Amennyiben a Dokumentum nem tartalmaz
semmiféle ,,Előzmények'' elnevezésű szakaszt, úgy hozzon létre
egyet, mely tartalmazza a Dokumentum címét, kiadási évét, továbbá
a szerzők, illetve a kiadó nevét, a Címlapon láthatókhoz
hasonlóan; majd ezt követően adjon hozzá egy új, a Módosított
Változatra vonatkozó elemet, a fentiekkel összhangban.
- Ne tegyen változtatásokat a Dokumentumban megadott Átlátszó
példány nyilvános hálózati elérhetőségét (ha van ilyen) illetően,
vagy hasonlóképp, a Dokumentum alapjául szolgáló korábbi
változatok hálózati helyére vonatkozóan. Ezek az ,,Előzmények''
szakaszban is szerepelhetnek. Csak abban az esetben hagyhatja el
egyes korábbi változatok hálózati elérhetőségét, ha azok
legkevesebb négy évvel a Dokumentum előtt készültek, vagy ha maga
az alkotó engedélyezi azt.
- Bármely ,,Köszönetnyilvánítás'', vagy ,,Ajánlások'' szakasz
címét hagyja érintetlenül, továbbá gondoskodjon arról, hogy azok
tartalma és hangvétele az egyes hozzájárulókat, és/vagy az
ajánlásokat illetően változatlan maradjon.
- A Dokumentum összes Nem Változtatható Szakaszát hagyja
érintetlenül, úgy címüket, mint tartalmukat illetően. A szakaszok
számozása, vagy bármely azzal egyenértékű jelölés nem tartozik a
szakaszcímek közé.
- Töröljön minden ,,Jóváhagyás'' elnevezésű szakaszt.
Effajta szakaszok nem képezhetik részét a Módosított Változatnak.
- Ne nevezzen át semmilyen létező szakaszt ,,Jóváhagyás''-ra, vagy olyasmire, mely címében a Nem Változtatható Szakaszokkal ütközhet.
Ha a Módosított Változat új megelőző szakaszokat tartalmaz, vagy olyan függelékeket, melyek Másodlagos Szakasznak minősülnek, ám nem tartalmaznak a Dokumentumból származó anyagot, abban az esetben, belátása szerint, e szakaszok némelyikét, vagy akár az összeset nem változtathatóként sorolhatja be. Ehhez nem kell mást tennie, mint felsorolni a szóban forgó címeket a Módosított Változat licencének Nem Változtatható Szakaszok listájában. E címeknek határozottan el kell különülnie minden egyéb szakaszcímtől.
,,Jóváhagyás'' elnevezésű szakaszt csak akkor adhat a Dokumentumhoz, ha az kizárólag a Módosított Változatra utaló megjegyzéseket tartalmaz - például mások recenzióira vonatkozóan, vagy hogy egy szervezet a szöveget egy standard mérvadó definíciójaként ismerte el.
Címlap-szöveg gyanánt egy legfeljebb öt szóból álló szövegrészt adhat meg, a Hátlap-szöveg esetén pedig 25 szót fűzhet a Módosított Változat Borítószövegeinek végéhez. Bármely entitás csak és kizárólag egy Címlap- és egy Hátlap-szövegrészt adhat (akár közvetítőn keresztül) a Dokumentumhoz. Ha a dokumentum már eleve rendelkezik Borítószöveggel, akár azért, mert azt korábban ön adta hozzá, vagy mert valaki más önön keresztül gondoskodott erről, abban az esetben nincs lehetőség újabb Borítószöveg hozzáadására; a régit mindazonáltal lecserélheti, abban az esetben, ha annak kiadója egyértelműen engedélyezi azt.
A Dokumentum szerzője/i és kiadója/i jelen Licenc alapján nem teszik lehetővé nevük nyilvános felhasználását egyetlen Módosított Változat támogatása, vagy támogatottsága érdekében sem.
Kosa Attila
2009-03-23