Köszönetnyilvánítás
Újra köszönetet mondok Drótos Dániel nevű főiskolai tanáromnak,
hogy megismertetett a Linuxszal.
Sokat köszönhetek Gál Tamás barátomnak, aki magánbeszélgetéseinken megerősítette azon meggyőződésemet, hogy könyvet kell írnom, és tanácsaival átlendített a holtpontokon. Remélem, nem okozok neki csalódást...
Nem győzöm elégszer megköszönni a LATEX kezdőknek és haladóknak című könyv ([6]) szerzőinek (Wettl Ferenc, Mayer Gyula és Sudár Csaba), hogy megírták csodálatos könyvüket, mely elindított a LATEX-hel való megismerkedés útján, valamint azóta kiadták LATEX kézikönyv című könyvüket ([7] - Wettl Ferenc, Mayer Gyula és Szabó Péter), amely a felmerült kérdéseim jó részére választ tudott adni.
Meg kell emlékeznem és köszönetet kell mondanom az Irodalomjegyzékben található összes többi könyv, anyag szerzőjéről, illetve szerzőjének is, mert ők is sokat segítettek a Linuxszal való ismerkedésben, valamint tudásom elmélyítésében.
Köszönöm Korn Andrásnak, Nemkin Róbertnek és Pásztor Györgynek, hogy az anyag készítésének korai szakaszában támogattak ötleteikkel, és elvállalták az első fejezetek lektorálását, valamint sok időt eltöltöttek azzal, hogy meggyőzzenek az igazukról.
Köszönet illeti a kollégáimat - Balsai Pétert és Váradi Gábort -, akik elnézték nekem, hogy a közös szekér előremozdítása helyett ezen anyag elkészítésébe fektettem fölös energiáimat, valamint minden támogatást megadtak, amelyet megadhattak.
Köszönöm a Mithrandir Kft-nek a támogatást.
Köszönöm Goreczky Rolandnak, Kecskeméti Lászlónak és Szél Miklósnak, hogy olyan sok időt áldoztak a html megjelenéssel kapcsolatos problémáim megoldására.
Természetesen a családomnak - feleségemnek, Marikának és két kisfiamnak, Attilának és Bálintnak - tartozom a legtöbb köszönettel, hiszen ők biztosították azt a hátteret, amely a nyugodt és eredményes munkához elengedhetetlen.
Kosa Attila
2009-03-23